Kép és szó

Tiziano: Cigány Madonna

„A kép bal oldali egyharmadában fentről lefelé haladva: kék, szürke, sárga, kék, zöld és szürke árnyalatok rétegződnek egymás alá. A kép közepén lila, sötét sárga és vörös foltok láthatóak. A vörös árnyalatokat világos sárga foltok támadják – ezek fölött sötét zöld. A kép jobb széle a legsötétebb, már-már fekete.”

Tiziano: Cigány Madonna. Olaj, fatábla, 66 x 84 cm, Kunsthistorisches Museum, Bécs

Ismert kreativitásfejlesztő gyakorlati feladat a leírás alapján rajzolás/festés, vagy a képleírás, melyeknek célja a verbális és vizuális kifejezésmód formálása, összekapcsolása. Ezt a feladatot alakítottam át oly módon, hogy egy szöveghez több képet is kapcsoltam. Megkértem valakit, hogy írjon le egy tetszőleges ábrázoló jellegű képet nem ábrázolóként, azaz ne nevezze meg a képen látható személyeket, tárgyakat, hanem csak a színeket, formákat, s az egymáshoz való viszonyukat, elhelyezkedésüket definiálja. Így az absztrahálás folyamata a nyelven keresztül történt meg, s mivel konkrét tárgyak nem lettek megnevezve, a színek, formák bármilyen alakot ölthettek a későbbi ábrázolás során, nagyobb szabadságot engedve. A szöveg szerzője Tiziano: Cigány Madonna című képét választotta, ez alapján írt négy mondatot. Azt kértem tőle, hogy a kiindulási képet ne mutassa meg nekem, míg az itt látható festményeket el nem készítem. Megpróbáltam mindegyik darabot úgy alakítani, hogy megfeleljen a leírásnak, de végeredményként karakterükben, stílusukban, anyag- és színhasználatukban jelentősen eltérő képek jöjjenek létre.

A szöveg lefektet néhány alapszabályt, melyet be kell tartani, megad egyes irányokat (kép bal oldali egyharmada, közepe, jobb széle), színeket, esetleg színek sorrendjét („kék, szürke, sárga, kék, zöld és szürke árnyalatok rétegződnek egymás alá”). Ezt leszámítva azonban nagyon sok mindent megenged – konkrét formákról, anyaghasználatról, méretről, pontosabb színmeghatározásokról, az alap színéről nincs szó, tehát ezeken a nyitott területeken szabadon lehet mozogni – mindazt, ami nem volt előre meghatározva, kedvem szerint alakíthattam.

Képek adatai: 2011, vegyes technika, vászon, különböző méretek: 30 x 60 cm, 40 x 40 cm, 50 x 70 cm


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.